A ​20. századi kisműhelyek díszedényei mindeddig kívül maradtak a kutatók érdeklődési körén. […] A mellőzéshez hozzájárult az a tény is, hogy az 1950-es évek hivatalos kultúraszemlélete polgári giccsnek könyvelte el a század első felének díszedényeit. […] Letagadhatatlan tény, hogy ezek a kerámiák éppúgy részét képezik Hódmezővásárhely kerámiakultúrájának, mint a népi cserépedények vagy a Majolikatelep termékei.

A két világháború között még több tucat fazekasműhely működött a városban. Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen három mester – Baán Imre, Csenki (Czvalinga) István és Lázi János – munkásságának bemutatására esett a választásom. […] Színes, gazdagon díszített kerámiáik egységes stílust képviselnek, más mesterek munkáitól jól elkülönülnek. Díszítésükben a szecesszió népi változata jelenik meg, amely a náluk dolgozó festőasszonyoknak, elsősorban Lázi János nővéreinek köszönhető.

A három mester stílusban és életútban egyaránt összefonódó munkásságát kívánja ismertetni ez a könyv, nem titkolva ama célját sem, hogy a gyűjtők polcain sorakozó színpompás edények a jövőben ne csak gyönyörködtessenek, de küzdelmes fazekas sorsokról is valljanak.
(Nagy Vera)

Forrás:  Moly.hu